IDŐSZERŰ TÉMÁK

Eseménynaptár 2010

Esemenynaptar_2010.pdf

Adómorál

Piliscsabán élő adófizető állampolgárok, vállalkozók mintegy 175 millió forint adó megfizetésével tartoznak. Ez a 7500 lakosú falu költségvetésének közel 20 %-a. Ahhoz, hogy ez ne így legyen egy másfajta adómorál szükséges. Nem engedhetjük, hogy az adóhátralék, az adó meg nem fizetése bocsánatos bűn legyen, amolyan úri huncutság. Elfogadhatatlan, hogy bár tudjuk ki adócsaló, a közösség nem közösíti ki, mert holott a falu fejlődését, működését nehezíti, nevét egy hamis úgynevezett „személyiségi jog” védi. Még elfogadhatatlanabbnak tartom, ha a falu választott vezetői, a képviselők, a köztisztviselők, a falu becsületes adófizető polgárai adójából bért, juttatást élvező közalkalmazottak és más lakosok nem fizetnek adót.

A jövőben azt szeretnénk, hogy csak olyan helyi vállalkozó kaphasson megbízást a falu pénzéből, aki adóját megfizette. Ez ellen csak úgy lehet védekezni, ha nyíltan vállaljuk, hogy mi az adófizetők közé tartozunk. Ezért mint Piliscsaba Önkormányzata Képviselő-testületének vezetője kezdeményezem egy tisztább adómorál megvalósítását azzal, hogy nullás adóigazolásomat közzé teszem.

Piliscsaba honlapján állandóan nyomon követhetik a tartozás összegét.

Aki tisztán akar a falu közössége előtt állni, hogy becsületesen megfizette adóját, kérem kövessen.

Nullás adóigazolás kérhető:  Piliscsaba Nagyközség Polgármesteri Hivatal Adóiroda 2081 Piliscsaba, Kinizsi Pál. u. 1-3.
Tel.: (+36) 26/575-508; 575-500/301, 303-as mellék
Fax: (+36) 26/575-501
E-mail: adoiroda@piliscsaba.hu *


Piliscsaba, 2009. november 13.
                                                                                    Dr. Solti Gábor
                                                                                     polgármester


Polgármester úr felhívásához csatlakozva a mai napon nullás adóigazolásomat én is közzéteszem.
                                                                                        Kiss Antal
                                                                                     alpolgármester


2009. november 13. Dr. Solti Gábor
2009. november 13. Kiss Antal
2009. november 18. Simon Gyula
2009. november 24. Vánkos Rita
2009. november 19. Bácskai Beáta
2009. november 24. Salgó-Nemes Károly
2009. november 24. Ugrin András
2009. december 07.  Dr. Kupcsok Lajos
2010. február 24. Farkas András

Dr._Solti_Gabor.pdf

Kiss_Antal.pdf

Simon_Gyula.pdf

Vankos_Rita.jpg

Bacskai_Beata.pdf

Salgo-Nemes_Karoly.pdf

Ugrin_Andras.pdf

Kupcsok_Lajos.pdf

Farkas_Andras.pdf

A temető

Temeto.pdf

Hétszívirág tagóvoda

Kis Sünik a Hétszínvirág tagÓvodában
Beköszöntött az ősz. A Hétszínvirág Óvodába új kis Sünik érkeztek és ismerkedtek az óvoda épületével, csoportszobájával, udvarával. Örömmel vették birtokukba a gurulásra kiválóan alkalmas kismotorokat nem is sejtve, mekkora veszély leselkedik rájuk.
Az „óvó”-nénik féltő hangja elveszett az önfeledten guruló Sünök forgatagában, mígnem egy váratlan pillanatban megtörtént a baj!
Az egyik Sünfiú a nagyon rossz minőségű, az évtizedek alatt több helyen is veszélyesen megrongálódott, kicsorbult betonrészen gurulás közben felbukott és kisebb fejsérülést szenvedett. A Sünszülők elrettenve látták, hogy ez az eset bármelyikük csemetéjével előfordulhat.

A kis sünök óvodapedagógusa úgy határozott, hogy a több éve áldatlan állapot megszüntetését kezdeményezi a balesetmentes udvar kialakítása érdekében.
Hosszú kutatómunkát és alapos előkészítést, menedzselést igényelt, hogy a lehető legolcsóbb megoldással, rövid időn belül elháruljon a veszély, oly módon, hogy az udvar az Európai Uniós szabványnak is megfeleljen.

A Süni csoport óvó nénije elhatározta, hogy gumitégla burkolattal kellene korszerűvé, biztonságossá tenni a veszélyes udvarrészt. A cél elérése érdekében-mivel az ovi csekély vagyonnal rendelkezik- egy volt Süni apuka kitalálta, hogy az intézmény vegye igénybe a lakosság és a szülők anyagi segítségét TÉGLAJEGY árusítás formájában. A postások teleszórták információt hordozó falevelekkel a lakosság postaládáit, plakátok kerültek ki faluszerte és megkezdődött az „őszi betakarítás”.
Pár hét leforgása alatt 137.400 forint gyűlt össze az önzetlen, nemes cél érdekében adományozó szülői közösségünk és a piliscsabai lakosság révén.
A befolyt összegből kezdődtek meg a gumitéglázás előkészítő munkálatai, azaz a betonozás. Mivel a speciális betonjavító rendszer 140.000-ból varázsolta volna simává a gumitéglázásra váró felületet, ezért a Sün apukák, egy volt sün apuka és egy dajka nénink férje segítségével maguk a szülők betonozták le az említett udvarrészt fele annyi költségből.
Ezalatt az idő alatt a Sünanyukák sem tétlenkedtek, hanem a másik udvarrészen lefestették az összes udvari játékeszközt, padokat, gyöngykavicsot talicskáztak, játéktárolót takarítottak, rendezték a másik két csoport udvarrészét is. Három nap leforgása alatt az előzőekhez képest sokkal szebb, biztonságosabb, barátságosabb környezetet tudtunk biztosítani a szorgos sünmancsok segítségével (a munkálatokról készült fényképek megtekinthetőek www.piliscsaba.hu / Képtár).

De ezzel még nincs vége, még hiányzik a happy and, azaz, hogy a gumitégla burkolat is lerakásra kerüljön. Ehhez viszont még szükségünk lenne 260.000 Forintra, azaz pontosan ilyen összegű TÉGLAJEGY adomány megvásárlására. Erre az összegre a Nagyközségi alapítványhoz pályázatot is nyújtottunk be.

Engedjék meg, hogy a Hétszínvirág tagÓvoda Süni kiscsoportos gyermekei, valamint az alkalmazotti közösség nevében szívből megköszönjem eddigi adományaikat szüleinknek és a segítőkész lakosságnak egyaránt. Szeretném továbbá megköszönni a Süni kiscsoport szülői közösségének három napon át tartó segítségét, munkáját.

A GYŰJTÉSI AKCIÓ TOVÁBB FOLYTATÓDIK, MERT HISSZÜK, HOGY PILISCSABÁN AZ EMBEREK LEGNAGYOBB TÖBBSÉGÉNEK FONTOS A GYERMEKEK BIZTONSÁGA, ÖRÖME!
VALLJUK, HOGY A POZITÍV CÉLÉRT VALÓ ÖSSZEFOGÁST SIKER KORONÁZZA!
Elérhetőségeink az adományozás ügyében:
Hétszínvirág tagÓvoda 2081 Piliscsaba, Levente u. 13.
Tel: 06 26 375 134  vagy 06 70 456-55-87  
                                                                                               

                                     Vánkos Rita óvodapedagógus MIP-team vezető
                                     Farkas Eszter tagóvodavezető megbízásából                 

Eseménynaptár 2010

Esemenynaptar_2010.pdf

BELÉPÉS

Linkajánló
Hirdetésfelvétel

Eladásra kínálunk Piliscsabán,
az Egyetem közelében egy
36 nm-es, első emeleti, erkélyes, világos garzon lakást.
Az ingatlan tehermentes, azonnal költözhető! Irányár: 8 millió Ft.
Érdeklődni a 06 70 376 6128-as telefonszámon lehet a tulajdonosnál.


PILISCSABA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
2081 Piliscsaba, Kinizsi Pál u. 1-3. Telefon: (26) 575-500 Fax: (26) 575-501 Email: info@piliscsaba.hu

Netkorzo Online